Kövess minket:

Frici madarászni ment

Ínycsiklandó citromfű illatra ébredtem reggel. Kinyitottam a fél szemem, de még vaksötét volt az előszobában. Csak a konyha ajtó alól szűrődött ki némi fény. Hallgatóztam picit, és egyre több zaj ütötte meg a fülem. Ásítások, a paplan halk susogása, ahogy lecsúszik az ágy szélén, apró talpak csoszogása a parkettán. 

Nemsokára nyílt a konyhaajtó. Anya jött ki, körüllengte a citromfű mézzel keveredett illata. De valami más is volt a levegőben. A kirándulások előtti izgatottság rezdülése.

Most már tudtam, hogy különleges nap elé nézünk, már csak azért izgultam picit, hogy vajon én is részese lehetek-e a kalandoknak. 

Megpróbáltam bekukulcskálni a nappaliba, de a fogas nem engedett. Így hát szépen lógva maradtam és megvártam, amíg valaki elmagyarázza, miért kel fel a család szombaton hajnalok hajnalán, amikor végre nincs ovi, és boldogan lehetne aludni és lustálkodni egész délelőtt. 

Szerencsére nem kellett sokáig várnom a válaszra. Miután a gyerekek is felöltöztek, fogat mostak, megfésülködtek és megitták a kakaójukat  – szóval megvolt a szokásos reggeli rutin – már nyúlt is felém az apró gyerekkéz, és leakasztott a fogasról. Nem tudtam, hova megyünk, de nagyon boldog voltam, hogy engem is visznek magukkal. 

Hozzám kerültek a szendvicsek és a tea, a kisöcsémhez pedig a keksz, két banán és a  zsebkendők. Tele pocakkal indultunk el az útra. 

Kocsival mentünk, hamar odaértünk. Amikor megérkeztünk egy picit megdöbbentem, mert nagyon hideg volt, ezért nem nagyon akaródzott kiszállnom az autóból. Úgy tűnt Kisbarátom is hasonló véleményen lehet, mert Anyának csak egy kis huzavona után sikerült ráadnia az overált. De miután mindenki felöltözött a jó meleg ruhákba, már sokkal vidámabb lett a hangulat. Engem pedig melegített a kabát és a tea. 

Anya végre elmondta hova jöttünk és mit fogunk itt csinálni. 

Képzeljétek! Ócsán voltunk az Ócsai Madárvárta Egyesületnél, mégpedig azért, hogy madarásszunk! Madarászás! 

Alig mertem elhinni. Olyan izgatott lettem, hogy vissza kellett fognom magam, nehogy leugorjak Kisgazdám hátáról. Ráadásul alig tettünk meg pár lépést és máris találkoztunk hat hatalmas tyúkkal – egyből összefutott a nyál a számban. A fiú, aki megmutatott és elmagyarázott nekünk mindent, megpróbálta a családot beterelni a házba, ahol a gyűrűzés folyt, de szerencsére a gyerekek ragaszkodtak hozzá, hogy alaposan szemügyre vehessék a tyúkokat – az én legnagyobb örömömre! 

Végül aztán csak bementünk, és milyen jól tettük! A fal mellett felakasztva kis kampókon textil zsákocskák lógtak. Mindegyik zsákocska egy-egy kismadarat rejtett, amit nemrég szedtek ki a madarász hálóból. A szoba tele volt izgalmasabbnál izgalmasabb illatokkal. Széncinke, kékcinke, őszapó, erdei pinty…hm…mennyi mennyi különböző illat, és mennyi mennyi  információ. Hány évesek, mit esznek, fiúk vagy lányok, van e rajtuk elég zsír, hogy kibírják a telet, és így tovább. Persze az embereknek kellett egy csomó kütyü, hogy ezeket az adatokat megtudják. Megmérték a madarak szárnytollait, a farktollukat, ráfujtak a hasukra, mérleggel lemérték őket, mindent felírtak egy kockás füzetbe, majd végül egy apró gyűrűt tettek a lábukra. A felnőttek néha nagyon furcsák….

Gyűrűzés után elengedték a madarakat. Volt, aki boldogan – “Végre újra szabad vagyok! Mégiscsak szép az élet!”  mások – főleg a cinkék – hangosan méltatlankodva “Micsoda szemtelenség! Megnézték a hájamat! Hallatlan! Felháborító” – repültek el. Persze mindezt csak mi értettük a kisöcsémmel és a gyerekekkel, a felnőttek csak csivitelést hallottak. 

A meggyűrűzött madarakat a gyerekek engedhették él. Ez aztán igazi kaland volt, sose volt még ehhez hasonló élményben részük. Ki is pirult az arcuk az izgalomtól.

A kedvencük az Őszapó volt. Teljesen meg tudom érteni őket.

Ez az apró, alig 10 grammos madár, olyan mint egy szürke, fekete foltos tollpamacs egy hosszú farokkal. Nekem is ő lenne a kedvencem, ha a tyúkok nem léteznének. 

Miután elengedtek minden madarat, itt volt az ideje a reggelinek, így előkerült a pocakomból a szendvicses zacskó és a tea is. Pillanatok alatt elfogyott minden, egy szót sem lehetett hallani evés közben. Most nem volt rohangálás, bohóckodás, egyfolytában beszélés. Úgy tűnik a friss levegőn nagyon megéheztek. 

Miután jóllakott mindenki, közösen a hálókhoz. Legnagyobb riadalmamra a vezetőnk felajánlotta, hogy a gyerekek nyugodtan tegyék le a hátizsákjukat a házban, de szerencsére, ők ragaszkodtak hozzánk, így mindenhova velük tarthattunk. Megnéztük, hogyan szedik ki a hálóból a madarakat, és hogy kerülnek be a zsákba. Még egy óriási kilátóhoz is elmentünk és felmásztunk a tetejére, ahonnan be lehetett látni a lápot.

Nagyon jó volt ott lenni. Érezni a természetet, élvezni a csípős hideget és a napsugarakat. Látni a gyerekek arcán a kíváncsiságot, és megosztani velük ezt a kalandot. 

Egyszercsak feltámadt a szél, és rengeteg illatot hozott magával. Illatot, amikben történetek vannak. Történetek az ott élő állatokról, növényekről, emberekről. Történetek a múltból és a jelenből, és talán – ha a gyerekek megértik, hogy ez fontos, talán mindennél fontosabb – akkor  a jövőről is.

  • Nyitvatartás
    • Hétfő : -
    • Kedd (ma) : -
    • Szerda : -
    • Csütörtök : -
    • Péntek : -
    • Szombat : -
    • Vasárnap : -
    Átvétel itt
  • Sajnos a keresett kifejezésre nincs találat. Próbálj meg egy másik helyre keresni, vagy a térképen válassz ki egy hozzád közeli átvételi pontot